A felkiáltójel képviseli mindazt a párkapcsolati kommunikációban, ami a legtöbbször gátja az értelmes és konstruktív párbeszédnek. Egymás utasítgatása, a parancsolgatás, a másik minősítése, leteremtése, a felemelt hang – mindegyiknél ott tornyosul fenyegetően a felkiáltójel.
Ha pedig bedobjuk a beszélgetésünkbe, akkor garantálható, hogy nem vagy nem úgy fog átmenni a másiknak az üzenetünk, ahogyan azt mi szeretnénk.
A fenyegető felkiáltójel „látványa” elvonja a figyelmet a lényegről.
Építő jellegű kritikát akarunk megfogalmazni? Kérni szeretnénk a másiktól valamit? Szükségleteinket akarjuk kifejezni? Vagy csak beszélni akarunk az érzéseinkről?
Egy felkiáltójeles minősítéssel garantálható, hogy el sem jut az üzenetünk lényege a másikhoz. Ezt ugyanis a legtöbben a személyük elleni támadásnak veszik, és a tartalmat figyelmen kívül hagyva védekezni fognak. Legtöbbször úgy, hogy ők is hozzánk vágnak egy felkiáltójelet, és aztán vég nélkül dobálózhatunk anélkül, hogy akár csak emlékeznénk, miről is akartunk valójában beszélgetni.
„Amikor támadod a másik embert, nem őt változtatod meg, hanem a közöttetek lévő kapcsolatot rontod el.” /Dale Carnegie/
Nagyon nehéz a berögződött kommunikációs mintákat elhagyni, lebontani, és a helyükre újakat beépíteni. Nagy odafigyelést, kitartást és komoly akaratot igényel, de megéri.
Annyira megszoktuk ezt a fajta beszédet, hogy az a fránya felkiáltójel már automatikusan ugrik elő, ha egy kicsit is rosszabb passzban vagyunk. Ha pedig nagyon rosszban, akkor kötegével húzzuk elő.
A megoldás az, hogy ilyenkor ismerjük fel és szakítsuk meg a kommunikációnkban megjelenő automatizmust. Keretezzük át, fogalmazzuk újra a mondanivalónkat, és így hajítsuk ki a nem odavaló felkiáltójelet. A saját szükségleteinkre, érzéseinkre fókuszáljunk a megfogalmazásnál, ne a sérelmeinkre.
Nézzünk erre pár példát a gyakorlatból:
- Automatikus rossz: „Gyere ide!”
Átfogalmazott: „Kérlek, gyere ide, ha van egy percnyi szabadidőd.” - Automatikus rossz: „Hagyj békén!”
Átfogalmazott: „Most szükségem van egy kis egyedüllétre, ne haragudj.” - Automatikus rossz: „Mindig csak a munkáddal foglalkozol, soha nem törődsz velem!”
Átfogalmazott: „Szomorúnak érzem magam, amikor kevés időt töltünk együtt. Szeretném, ha több minőségi időt töltenénk kettesben.” - Automatikus rossz: „Te sosem hallgatsz meg engem, csak beszélsz és beszélsz!”
Átfogalmazott: „Értékeltem volna, ha meghallgattál volna, amikor megosztottam veled a mai napomat. Fontos számomra, hogy érezzem, figyelsz rám.” - Automatikus rossz: „Miattad késünk mindenhonnan!”
Átfogalmazott: „Aggódom, amikor késésben vagyunk, mert fontos számomra, hogy időben érkezzünk. Tudnánk együtt dolgozni azon, hogy korábban elinduljunk?” - Automatikus rossz: „Jaj ne, már megint ilyet főztél!”
Átfogalmazott: „Nem igazán szeretem ezt az ételt. Megbeszélhetnénk, hogy legközelebb valami mást próbáljunk ki?” - Automatikus rossz: „Te vagy a hibás, hogy mindig balhé van a családban!”
Átfogalmazott: „Feszültnek érzem magam, amikor veszekedés van a családban. Beszélhetnénk arról, hogyan kezelhetnénk jobban a konfliktusokat?”
Ezek az átfogalmazott én-üzenetek lehetővé teszik, hogy nyíltan és őszintén kifejezzük magunkat anélkül, hogy a partnerünket támadnánk, bántanánk vagy kritizálnánk.
Ezeken a példákon is jól látszik, hogy a kommunikáció sokkal barátságosabbá és kevésbé utasító jellegűvé válhat, ha elhagyjuk a felkiáltójelet. Ezáltal a beszélgetés hangneme nyugodtabb és kölcsönösen tiszteletteljesebb lehet.
Mit ad nekünk a felkiáltójel-mentes beszéd?
- Erősíti az együttműködést: A parancsoló hangnem helyett a kérések és javaslatok nyugodtabb közlése elősegíti az együttműködést partnerünk részéről, és hozzájárul a pozitív kapcsolatépítéshez.
- Csökkenti a feszültséget: A kevesebb felkiáltójel használata csökkenti az üzenetek agresszivitását, így kevesebb konfliktushoz vezet.
- Növeli a kommunikáció finomságát: A finomabb és átgondoltabb kifejezésmódok elősegítik az érzelmileg intelligensebb kommunikációt, ami mélyebb kapcsolódást eredményez.
Végső soron tehát, a felkiáltójel ritkább használata nem csak a nyelvi eleganciánkat növeli, hanem a kommunikációs kapcsolataink minőségét is javítja, ezáltal pedig pozitívan hat párkapcsolatunk valamennyi aspektusára.
