„A féltékenység olyan szemüveg, ami nemcsak azt torzítja el, amit látunk, de fájdalmat is okoz, amikor viseljük.” /Phyllis McGinley/

A bizalom mindenfajta emberi kapcsolat alapja, így nem meglepő, hogy ez hatványozottan így van a párkapcsolatainkban.
Ha azt érezzük, hogy a párunk odafigyel ránk, törődik velünk, szeret minket, vágyakozik utánunk (és más után nem), akkor jó esetben nem gyötörjük a féltékenységünkkel.

Miért csak jó esetben?

Azért, mert a kóros féltékenység a legritkább esetben adódik a partnerünk viselkedéséből, sokkal inkább bennünk gyökerezik.

A saját bizonytalanságunkban, az alacsony önbecsülésünkben vagy éppen a korábbi rossz tapasztalatainkban. Ha nem érezzük úgy, hogy elégségesek vagyunk a partnerünk számára, akkor joggal merül fel bennünk az érzés, hogy a teljességet máshol, mással fogja keresni és megtalálni. Ha árultak már el, csaltak már meg korábban, akkor szintén alapos okkal van bennünk a félelem, hogy ezt újra megtehetik velünk.

Hogy ez ne történhessen meg, a félelmünk egy védekező mechanizmusként aktiválja a féltékenységet és az ezzel karöltve járó kontroll-vágyat. Hogy tudni akarunk mindenről. Tudni akarok a párom minden lépéséről, kivel, mikor, hol találkozik, mit csinál, kivel beszélget, üzenget, chatel. És arra törekszem, hogy lehetőleg semmilyen körülmények között ne találkozzon, bizalmaskodjon az ellenkező nem képviselőivel! Ezért aztán folyton ellenőrzöm, hívogatom, faggatom, ha tehetem belenézek a telefonjába e-mailek, sms-ek, chatek után kutatva.

Észre sem veszem, és már ketrecbe is zártam a boldogságunkat. Igen, nem csak a páromat, hanem vele együtt a boldogságunkat is.

Mert ilyen környezetben ki sem tud alakulni a valódi bizalom, csorbul az érzelmi nyitottság, és még az intim pillanatok is meg lesznek mérgezve. Mindez pedig egyre sűrűbben vezet konfliktusokhoz. A folyamatos féltékenykedés egy valódi poklot teremt mindkét félnek. A partner bezárva, korlátozva, megkérdőjelezve érzi magát, de a féltékeny félnek sem jó. Hiszen egyrészt a totális kontrollt sosem lehet megvalósítani, ezért továbbra sem fogja teljes biztonságban érezni magát, másrészt a párján is azt érzi, hogy ez már túl sok a számára, szeretne kitörni a ketrecéből, ez pedig csak tovább növeli saját bizonytalanságát és félelemérzetét. Ez az öngerjesztő pusztító körforgás idővel felemésztheti a kapcsolatot, és paradox módon végül beteljesíti azt, amitől a féltékeny fél meg akarta óvni önmagát.

Mit tehetünk ilyenkor az indokolatlan mértékű és káros féltékenység ellen?

1. Ismerd fel és fogadd el féltékenységed okait.

Fontos tisztáznod, mi váltja ki ezt az érzést, és hogyan reagálsz rá.

Egyik kliensem arról számolt be, hogy amikor a párja hazaér a munkából, és puszival köszöntik egymást, akkor ő akaratlanul is osztályozza ezt. Ha az általa képzeletben felállított 5-ös skálán csak 2-es vagy 3-as intenzitású puszit kap, akkor már elindul benne a gondolat, hogy mi történhetett ma, kivel találkozott a kedvese, milyen hatások érték mások részéről, hogy csak ilyen „lagymatag” puszival köszönti őt. Ha most elmosolyodnánk ezen, képzeljük bele magunkat kliensem helyzetébe, mekkora kín lehet így létezni a kapcsolatában. Ennyire bizonytalan talajon állni, ennyire lesni, vadászni az olyan pozitív megerősítésekre, amik azt mondják: „elég jó vagy nekem, én rád vágyom”.

Kívülről mennyire egyszerű észrevenni azt, hogy a kevésbé szenvedélyes üdvözlő csók mennyi minden másnak is szólhat, mi minden állhat a hátterében, melynek semmi köze ahhoz, hogy mi mennyire vagyunk jók, kívánatosak a párunk számára.

Velünk talán nem történt még olyan, hogy úgy értünk haza egy borzasztóan kimerítő nap végén, hogy bárcsak senki se szólna hozzánk, bárcsak ne kellene emberi hangot sem hallani? Vagy simán csak rossz közérzettel, elnyűttnek, koszosnak érezve magunkat, amikor sokan előbb vennének egy frissítő fürdőt, és csak utána bújnának a másikhoz.

Lehetne még sorolni a lehetséges okokat, de aki nagyítóval keresi partnere viselkedése és reakciói között a megerősítéseket, és hajlamos szinte mindenből a rá vonatkozó értékeléseket kiolvasni, az egészen biztosan sokszor fog találni (tévesen!) önmagára vonatkoztatható negatívumokat. És ezzel hajtja ezerrel tovább az ön- és kapcsolatpusztító mókuskereket, vagy ahogy mondani szokták: házhoz megy a pofonért.

Ismerjük fel, hogy irreálisak az ilyen gondolataink, hogy már az információ szűrésénél torzítjuk a valóságot. Ha tudatosítjuk ezt, ha észrevesszük, hogy az egésznek a kiindulópontja bennünk van, a negatív önértékelésünkben, a korábbi sérelmeinkben, akkor máris lehetőségünk van arra, hogy beavatkozzunk a már automatikussá vált káros folyamatokba.

2. Őszinte kommunikáció. Beszéld meg partnereddel nyíltan és őszintén a félelmeidet.

Ne csak a fejedben kommunikálj vele. Ha te önmagadnak megválaszolod a kérdéseidet helyette, egészen biztosan más eredményt fogsz kapni (rosszabbat), mintha vele beszélnéd meg.

Ezt igen jól szemlélteti az a vicc, amiben nyuszika elindul kölcsönkérni a medve fűnyíróját. Útközben többször is lejátssza magában a barátjával folytatott párbeszédet, melyben a medve különböző kifogásokra hivatkozva nem adja kölcsön a fűnyírót. Mire odaér, már annyira felpaprikázta magát a medve elképzelt kifogásain, hogy az ajtót nyitó macit köszönés és kérdés nélkül küldi el melegebb éghajlatra.

Nem vagyunk gondolatolvasók. Akármennyire is úgy véljük, hogy ismerjük a másikat, hagyjuk meg neki a lehetőséget, hogy ő válaszolja meg a kérdéseinket. Ezzel magunknak is megadjuk az esélyt, hogy partnerünk valódi gondolatai, érzései jussanak el hozzánk, és nem azok, amiket mi tulajdonítanánk neki.

3. Hagyj teret! Ismerd fel, hogy a kapcsolat varázsának fenntartásához teret kell biztosítani egymásnak.

Ha folyton jelen akarsz lenni, akkor elveszed az újraegyesülés varázsának lehetőségét. Ha állandóan nyomasztod a partneredet, ha nem engeded, hogy megtapasztalja a „nélküled” érzést, akkor nem fog kialakulni a hiányérzet sem, ahogy a viszontlátás iránti vágy és az amiatt érzett öröm is elmarad.

Érzelmileg is adj teret. Engedd meg neki, hogy saját magától, belülről jövő késztetésének engedve fejezze ki az irántad érzett szeretetét, és ne te erőszakold ki azt. Mert így idővel a párod egy elvárt kötelességnek, elvégzendő feladatnak fogja megélni ezt, és egy nyűggé válhat számára, hogy folyton megerősítéseket kell adnia neked. Oda lesz a valódi intimitás, az őszinte érzelemkifejezés.

4. Végül, ha úgy érzed, egyedül nem tudsz kitörni ebből, akkor kérj segítséget.

Ha azt érzed, képtelen vagy megszabadulni a korábbi sérelmek, fájdalmas tapasztalatok miatt kialakult rossz gondolatok és viselkedések fogságából, akkor ne habozz szakemberhez fordulni.

Lépj ki végre abból az önmagát gerjesztő körforgásból, ahol a gyenge önbecsülésed és a korábbi fájdalmaid tönkreteszik a jelen kapcsolatodat. Ennek eredménye pedig a még gyengébb önbecsülés és az egyre erősödő negatív tapasztalatok lesznek.

„Akik megpróbálják kalitkába zárni a boldogságot, hamarosan rájönnek, hogy a rácsok mögött csak a magány virágzik.” /Khalil Gibran/